Stroh-hegedűtől a bihari tölcséres hegedűig

A stroh-hegedű, készítőjéről John Matthias Augustus Stroh –ról, egy londoni elektromossági mérnökről kapta a nevét. 1899. május 24 –én Stroh be is nyújtotta a hangszerre a szabadalmi kérelmét az Egyesült Királyságban, ’Improvements in Violins and other Instruments’ néven (GB9418 kódjelű szabadalom), melyet 1900 március 24 –én el is fogadtak. A leírás szerint a hangszerben található rezonátor egy ún. zenedobozba (angolul: voice-box) zárt, kifeszített fém hártya, mely mechanikusan közvetett kapcsolatban áll a hangszer húrlábával. A hang pedig a zenedobozhoz csatolt tölcséren keresztül felerősödik, s azon távozik is.

Miért volt szükség egy ilyen hangszer feltalálására/elkészítésére? Az 1900 –as évek elején csak kezdetleges stúdiótechnikákról beszélhetünk. Javára fonográf felvételek készültek ez idő tájt. Ekkoriban még nem léteztek a ma már természetesnek vett ’plugged-in’, azaz digitális felvételek. Továbbá szó sem volt több sávos audio anyagokról, mindent úgynevezett ’tutti’ –ban vettek fel.

A probléma pontosan a ’tutti’ játéknál kezdődik, hiszen a XX. századi amerikai könnyűzenei együttesek vegyes bandák voltak, tehát rezes, fafúvós és vonós egyaránt megtalálható volt bennük. Gondoljunk csak Frank Sinatra ’My Way’ című számára.

A fonográf felvételek a mai technikákhoz képest igen primitívek voltak, csupán egy felvevő egység („mikrofon”) volt stúdiózáskor, így a zenekar együttes játéka került felvételre. Viszont a rezesekhez képest a vonósok hangját nehéz volt a felvevő egység felé irányítani, hiszen nem rendelkeztek olyan irányításra alkalmas hangnyílásokkal, mint egy trombita, vagy egy kürt.

Erre a problémára igyekezett Stroh újítása megoldást találni az általa kifejlesztett hangszerrel. A stroh-hegedűk sokkal hangosabbak voltak a hagyományosan fából készített hangszereknél, és az irányítható hang miatt is nagyon hasznos volt a korai fonográf felvételeknél. Ezek a hangszerek szépen lassan általánossá váltak a stúdió munkáknál, de ahogy megjelentek az elektromos mikrofonok a piacon, úgy a stúdiók is átálltak az új technikára az 1920 –as évek második felében.

Ahogy minden más, úgy ez a találmány is eljutott Európába. Az 1920 –as években már gyártottak Markneukirken –ben (Németország) is stroh-hegedű kópiákat, amik Willy Tiebel nevéhez fűződnek. Azonban a korábban beadott szabadalmak miatt, kizárólagosan csak John Augustus Stroh által készített hangszereket lehetett stroh-hegedűnek (angolul: strohviol) hívni.

A hangszer kiszorulása a stúdiókból viszont nem jelentett neki halálos ítéletet, ugyanis különleges formája és hangja miatt a zenészek körében nagy népszerűségnek örvendett. Ahogy Amerikában, úgy Európában is a szalon zene egyik kedvelt eleme lett. Emellett a jazz világa is szárnyai alá vette eme különlegességet.

Valószínűleg ennek a szerteágazó népszerűségnek köszönhető, hogy a stroh-hegedű eljutott a kelet-európai térségekbe is. Mai napig használják a bihari románok. Szintén a 20. századra tehető a bihari hegedű megjelenése is, ami gyakorlatilag ugyan olyan méretekkel rendelkezik, mint amerikai elődje. Egyetlen jól észrevehető különbsége, hogy a tölcsér hosszú és egyenes, ami sokkal direktebb, irányítottabb hangot eredményez. Az egész szerkezet egy gramofon-membránra épül, mely a hangszer oldalába, a testmenzúrával egy vonalba van besüllyesztve. Amatőrök és kisebb műhelyek is könnyen megépíthették, s éppen emiatt számtalan változata található kelet-európában.

Működési elve hasonló stroh szabadalmához, hiszen a húrok által létrejött rezgés, a húrlábon keresztül egy vékony rudacska segítségével jut el a gramofon-membránban kifeszített vékony fém hártyára. Ez a membrán pedig hanghullámokká formálja a rezgést, ami a tölcséren keresztül távozik. Ezeken a tölcséres hegedűkön játszani sokkal nehezebb volt egy klasszikus hegedűhöz képest, ugyanis sokkal élesebben reagál a vonózásra, s a hangszer súlya is jelentősebb. Emiatt tartása nehéz, kényelmetlen.

Legismertebb játékosa és készítője a bihari hegedűnek Dorel Codoban (Románia). Még 2004 –ben jártak nála egy interjú készítése céljából, akkor a következőket mondta: „Örvendek a látogatásnak. Szeretnék mindent elmagyarázni Önöknek a kürtös hegedűről. Hét éves koromban tanultam meg játszani a rendes hegedűn, ezen egészen 20 éves koromig játszottam. Ezután, elnézve az akkori idők gramofonjait, patefonjait, kitaláltam, hogy szereljek kürtöt a hegedűre. Elsőre ez nehezen ment, mivel nem ismertem a szükséges technikát, és a megfelelő fát sem, amiből elkészítsem. Sokat próbálkoztam. Végül platánból sikerült készítsem a hegedűt, a kürt az akkori úttörőkürt volt, a műszer (ő így nevezi a membránt) pedig egy patefonból került ki. Sokat kísérleteztem, amíg sikerült úgy elkészítsem, ahogy megálmodtam. Időbe telt, amíg megértettem a műszer működését. Rájöttem, hogy nagyon fontos a test, a műszer, és a hegedű nyaka közti megfelelő távolság (ez alatt a testmenzúrát érti). A fogólap ébenből van. Ez a ’cordar’ (húrtartó) ez a ’szék’ (húrláb) és a kűrt (Ez alatt Corel a hangszer főbb részeit szemlélteti). Legfontosabb, hogy ezek megfelelő távolságra kerüljenek egymástól. A húrok különböznek. Az első a mi, ez gitárhúr, a lá, ez hegedűhúr, re hegedűhúr… És láhúr… Szóhúr nincs a kürtős hegedűnél, illetve csak akkor van, ha azt a kliens kéri. Nagyon sokat próbálkoztam, amíg valóra vált az álmom, mert nagyon szerettem a hegedűt. Lakodalmakban, bálokban, fesztiválokon hegedültem. Külföldön, Szerbiában és Magyarországon is felléptem, a kürtös hegedűmet mindenhol nagyra becsülték. Hegedűket adtam el Ausztriába, Belgiumba és Amerikába is. Megöregedtem, de még mindig készítek hegedűt, mert nagyon szeretem ezt a hangszert.”

Dorel Codoban elbeszélésében fellelhető a népi hangszerkészítés minden jellemzője. Nyilvánvalóan nem volt semmi előképzettsége a készítéshez, még a faanyagokkal sem volt tisztában. Ám mindezek ellenére képes volt egy idő után megfelelő anyaggal és méretezéssel dolgozni, amit bizonyít közel száz elkészült és működő hangszere. De ahogy Corel is neki fogott az építésnek, úgy másnak is meg volt adva ez a lehetőség, így alakult ki számtalan formája a bihari hegedűnek, ahogy azt már korábban is említettem.