A jó hegedűvel szemben támasztott kívánságok a különböző korok és egyének ízlése, valamint a hangszer alkalmazási célja szerint némileg eltérnek egymástól.

Amati (1596-1684) és Stainer (1617-1683) korában pl. inkább a gyengébb, behízelgőbb hangú hegedűket kedvelték. (Ez az igény a hangzásban nagyban köszönhető az akkor kizárólag bélhúrokkal felszerelt hangszereknek.)

Más hangot részesít előnyben a szólista művész, a kamarazenész, a cigányprímás, a kontrás, a jazzhegedűs, a népzenész vagy a finom ízlésű műkedvelő.  Általában az alábbi tulajdonságokat kívánhatjuk meg egy jó hegedűtől:

1. Kellő hangereje legyen nagy hordképességgel (hatótávolsággal, vivőerővel).
   
2. Kellő fénnyel, amellett puhán, telten, salakmentesen, simán, tisztán, színesen szóljon.
3. Szabadon, sziltan és világosan adja a hangot, de azért meglegyen benne az erőt, hordképességet biztosító sötétebb színeződés.
4. Könnyen szóljon, de ne a hangerő rovására, és jó utózengése (lecsengése) legyen.
5. Lehetőleg kiegyenlített legyen hangszínben, hangerőben, megszólalásban.
6. Szoprán hangjellegű legyen